A sorozat szombati döntőjében a berlini Olimpiai Stadionban telt ház, több mint 75 ezer néző előtt 3-2-re legyőzte a VfB Stuttgart együttesét, ezzel a német futball történetének első triplázója lett.

Az együttes csak vasárnap indult vissza Münchenbe, így az ünneplésre még Berlinben került sor. A középpontban a Bayern kispadjától búcsúzó Jupp Heynckes állt, akinek a német edzők közül elsőként sikerült a hármas siker.
 
A Bayern München a hetedik csapat lett Európában, amelynek összejött a triplázás, ezt a bravúrt 2010-ben az Internazionale, 2009-ben az FC Barcelona, 1999-ben a Manchester United, 1988-ban a PSV Eindhoven, 1972-ben az Ajax Amsterdam, 1967-ben pedig a Celtic Glasgow hajtotta végre.
 
Franz Beckenbauer, a Bayern tiszteletbeli elnöke azt hangsúlyozta, hogy a páratlan siker mindenekelőtt Jupp Heynckesnek köszönhető.
 
Karl-Heinz Rummenigge elnök már korábban bejelentette: amennyiben a bajnoki cím mellé a Német Kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerik a csapat labdarúgói, rekordösszegű prémiumra számíthatnak.
 
Az elnök közvetve arra is utalt: továbbra is remélik, hogy Heynckes csak a kispadról távozik, és nem hagyja el a Bayern együttesét. Heynckest a Barcelona korábbi trénere, Josep Guardiola váltja az edzői poszton.
 
Maga a sikeredző – aki a Német Kupában aratott győzelmet "szuperajándékként" könyvelte el – a legfrissebb hírek szerint kedden nyilatkozik további terveiről.